Szabó Gábor: Hogyan találkozott a kari egészségtervvel és mit jelent az Ön számára a részvétel benne?

Kollár Johanna: Amikor elindult a kari egészségterv megvalósítása, elkezdtem követni a Facebook-bejegyzéseiket. Mindig is nagyon szerettem sütni és főzni, ezért is kitörő örömmel fogadtam, hogy egészséges ételkészítő workshopokat rendeznek. Azonnal jelentkeztem, és azóta, egy kivételével, az összes workshopon részt vettem. Ezelőtt mindig csak a kis családomnak készítettem ételeket, most viszont olyan emberekkel találkozhatom, akik hasonló érdeklődési körűek és ez különösen boldoggá tesz.

Sz.G.: Miről ismerhetik Önt a leginkább az Orvoskari kollégák, hallgatók?

K.J.: Azt hiszem arról, hogy mindegyik órára bejárok, illetve arról, hogy minden alkalomra (még akár vizsgákra is) bármilyen ruhaösszeállításhoz képes vagyok rózsaszín, bundás bakancsot hordani.

Sz.G.: Mi az, ami először eszébe jut, amikor az egészség megőrzés, egészséges életforma, mint téma előkerül?

K.J.: A megfelelő táplálkozás. Fontosnak tartom a mindennapjaim során, hogy figyeljek arra, hogy minél több zöldséget, gyümölcsöt fogyasszak, ugyanakkor ez nagyon nehéz a zsúfolt órarend és állandó rohanás közepette.

Sz.G.: Mi az, amit Ön tesz az egészségért, amit fontosnak tart, hogy az rendszeres, az élete részét alkotó szokás, vagy tevékenység legyen?

K.J.: Táplálkozás terén: igyekszem mindennap valamilyen gyümölcsöt vinni magammal, többnyire ez banán vagy alma, de nagyon szeretem a narancsot is. Igyekszem korlátozni a szénhidrátbevitelemet is, szeretem a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket is.

Sz.G.: Mi az, amit még szívesen kipróbálna ezen a téren?

K.J.: A vegetáriánus konyha titkaival mélyebben szeretnék megismerkedni, hisz’ nagyon kedvelem a gyümölcs vagy zöldség alapú krémleveseket, és még nagyon sok fajtát nem próbáltam még ki.

Sz.G.: Van olyan mozgásforma, sport, amit szívesen művel?

K.J.: Nagyon sok mindent kipróbáltam már: a középiskolában kosaraztam, aztán az egyetemen elkezdtem túrázni, ennek a covid időszak vetett véget. Viszont minden vég egy új kezdet, hisz’ az online oktatásnak hála ismerkedtem meg a például az alakformáló tornákkal, gerinctornával és cardio edzésekkel. Az internet ebből a szempontból egy igazi aranybánya. Ahogy időm engedi, ezeket az edzés videókat azóta is újra és újra megcsinálom, ez azt is segíti, hogy jobban lássam saját magamon a változást, a fejlődést. Az egyetemi sport programok közül gyakran látogatom a chi kung edzéseket, amivel a mentális egészségemért is teszek.

Sz.G.: A mindennapokban mi jelenti a legnagyobb kihívást és hogyan tud azzal megküzdeni?

K.J.: Az egyetemi élet. Soha sincs megállás még egy pillanatra sem. Hajlamos vagyok túlvállalni magam, mert mindenben benne akarok lenni, mindenben a legjobbat nyújtani, ezért, ha valami mégsem sikerül, akkor azt a világ legnagyobb tragédiájaként fogom fel. Nekem a problémákkal való megküzdésben egyértelműen a legfontosabb az édesanyám, a személy, akivel mindent megbeszélhetek.

Sz.G.: Mindenkitől megkérdezem, hogy van-e olyan titkos összetevője, valamilyen módszere, amit az egészséges mindennapok eléréséhez ajánlana másoknak. Önnek mi lenne az?

K.J.: A tervezés. Nem kell mindent előre eltervezni, de foglalkozni kell olyan apróságokkal is, mint például, hogy mit egyek ma, mikor tudok egy kicsit pihenni, mire kell elkezdenem készülni. Ki kell kapcsolni egy pár percre, átgondolni, hogy mit tehetek ma magamért és menni tovább. Nagyon rossz tud lenni, ha hirtelen összetorlódnak a dolgok, és nem tudod, hogyan és mit kezdj vele.

Vizsgaidőszakban különösen problémát jelenhet, hogy hogyan tartsuk magunkat egyben, ezért én mindig készítek egy táblázatot, amelybe beleírom, hogy mikor hova kell mennem, mire hány napom van, így jobban látom azt is, hogy melyek azok a napok, amikor megpihenhetek kicsit.

Sz.G.: Mit üzenne az olvasóinknak a végén az egészséges életmód gondolatkörében?

K.J.: Biztos alapokra építsük életünket, hogy meg tudjunk küzdeni a kudarcokkal, nehézségekkel minden széllel szemben. Mindenkinek azt ajánlom, hogy találják meg életükben azokat a „tartóoszlopokat”, melyekre bátran építhetnek. Ez a család, a barátok, a mozgás öröme, a zenehallgatás, a finom ételek élvezete, a tánc, a természetjárás.

Pécs, 2022. 04. 12.

Szabó Gábor