Nem kell túlzottan hangsúlyozni, mennyire gyorsan élünk… Sietünk, rohanunk, folyton dolgunk van, mindig van mit csinálni és mindig kell is valamit csinálni! Ráadásul közeleg a Karácsony! Ilyenkor annyi mindenre kell koncentrálni! Díszbe kell szépíteni a lakást, ki kell találni az ajándékokat, a karácsonyi menü is kihívás, és hát, itt a vizsgaidőszak is! Diáknak, tanárnak egyaránt többletfeladat a napi teendők mellett…. A 24 óra nem elég!

Mindannyian tudjuk, hogy jó lenne sportolni, mozogni. Napi fél óra csupán, és teljesítjük az egészség megőrzéséhez ajánlott fizikai aktivitást. Tudjuk azt is, hogy a gyorsételek helyett egészségesebb lenne, ha mi magunk készítenénk ételeket, de hát ahhoz is idő kell! Tudjuk azt is, hogy jó lenne a belső énre figyelni. Az énidőre sem kell túl sok idő… napi fél óra arra is elég. Na, és persze a minőségi időtöltés a barátokkal, egy jó könyv, egy jó film vagy egy lap az újságostól, csak egy-egy újabb fél óra naponta… Az elmúlt két év a járványról szólt, sokan nem tudtak dolgozni. Kimondhatatlanul sok ember nyúlt hozzá a félretett pénzéhez, sokan megélhetési problémákba is keveredtek a hiányzó forintok miatt. Mennyien dolgoznak most jóval többet, hogy újra nullszaldósak tudjanak lenni! Hogy’ fér bele ennyi fél óra?!

14 éves korom óta gyorsan élek. Nagy családból származom, mindig van nyüzsgés, valakivel mindig történik valami, mindig van esemény; névnap, szülinap, ballagás, házasság és persze kellemetlen dolgok is… betegség, válás, halál. Egyetemi éveim alatt dolgoztam. Nem könnyű nappali tagozaton tanulni, és közben 5-6 órát félállásban dolgozni. A nappalok kitolódnak, az éjszakák lerövidülnek, de az embernek van célja, megéri. Egyetem után doktori képzés, közben családalapítás, lassan a kislányom is megszületett. Pici babával az ölemben fejeztem be a disszertációm, de ez nem jelentette azt, hogy meg lehet nyugodni. A rövid éjszakák már természetesek, mert több fronton is helyt kell állni. Mindig van új feladat, otthon is és a munkahelyen is. Végtelen történet!

Hogy jut-e időm egészségesen élni?! Tudok-e szakítani 30 percet a testem fitten tartására? Sajnos nem. Nap mint nap kifutok az időből! Nincs fél órám sem erre, sem arra, néha még ebédelni sem. Remélem, kevés embernek ismerős, hogy megvesz magának például egy testápolót vagy egy arcpakolást és jó pár hónap múlva még mindig bontatlanul hever a fiókban. Sajnos velem ez gyakran megesik. És megesik az is – biztos, hogy nem csak velem –, hogy végre elutazik valahová nyaralni, pihenni, kikapcsolni és a végén fáradtabb mint induláskor. Mondhatjuk aktív pihenésnek is, de ha jobban belegondolunk, akkor igaziból ott is folytatjuk a rendkívül gyors életünket: minél többet belezsúfolunk az egy hét nyaralásunkba, hogy elmondhassuk itt is jártunk, ezt is láttuk. Pedig nyaralni azért megyünk, hogy pihenjünk, hogy megismerjünk egy másik vidéket, esetleg egy másik kultúrát.

Aztán egyszer mégiscsak eljutottam egy fordulópontra. 2020 májusában vettünk egy kiskutyát. Ez a kiskutya lelassított. Mindent megváltoztatott. Minden bizonnyal az életemet mentette meg. Mióta van nekem, megtanultam kizárni a felesleges dolgokat. Nem rohanok, minden nap jut időm a levegőn lenni. Telefonos applikációval mérem, hány kilométert sétálok, több ezernél tartok. Kutyaséta közben beszélgetek, PodCast-okat hallgatok, beszívom a Természet erejét. Egyre messzebb szeretnék kimenni a lakott környezetből. Eleinte zenét hallgattam, ma már csak a csendre figyelek. Megtisztul a sok gondolat a fejemben, sokkal hatékonyabb vagyok otthon, munkahelyen egyaránt. Sokkal gyakrabban főzök, persze gyakrabban takarítok is a kutya miatt, de kialakult egy rendszer. Ha hideg van, ha meleg van, a kutya akkor is kimozdít és vitalizál. Soha nem hittem volna, hogy mínusz 4 fokban is van kedvem sétálni! Ha hazaérek bekapcsolom a tévét és nyugodt szívvel megnézek egy filmet, a kiskutyám természetes módon bebújik a kislányom és én közém, mert hát ő is a család része. És ez így van jól mindenki lelkének.

Az én kislányom még csak nyolcadikos, a tanórák után felkészítő, különóra, sport este 7-ig, heti háromszor, házi feladat, beadandó, projekt, témazáró… Nem egyszerű ez egy 13 éves kislánynak! És nem egyszerű az orvostanhallgatóknak sem megfelelni az elvárásoknak.

Kezdődik a vizsgaidőszak. Sok a stressz, nagy az elvárás, alig tudunk beszélgetni a hallgatókkal, mert csak a tananyaggal foglalkozunk. A tanítás hatékonysága nagyban függ a tanító és a tanított kapcsolatától. Ritkán van alkalmunk oktatóként bepillantani a hallgató életébe. Pedig szükség lenne rá. Terheltek, fáradtak, ráadásul sokukat önkéntes szolgálatra hívtak a járvány miatt, ami egy hét kiesés a vizsgaidőszak előtti tanulásból a napi 8 óra munka mellett, így még több bennük is a feszültség. Vannak, akiknek ennél súlyosabb gondjaik is vannak. Számukra mi is példaképek vagyunk, egy-egy jó szó határozhatja meg, hogy végül melyik terület lesz, amihez kedvet éreznek, így mondhatjuk, hogy személyiségünk az életüket határozhatja meg. Rendkívül fontosnak tartom, hogy lassítsunk le annyira, hogy legyen időnk és terünk lehetőséget teremteni arra, hogy oktató-hallgató beszélgetések is megvalósulhassanak. Fontos tudni, hogy milyen sikerek és milyen nehézségek vannak az ő életükben is, ettől lesz az egyetem több, mint oktatási intézmény.

Harry R. Lewis, a Harvard egyetem rektora 2001-ben a felvételt nyert diákoknak és a szüleiknek azt üzente: „Chill!”. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy nem kell mindenáron a teljesítményre törekedni. 2004-ben Harry R. Lewis minden felvételt nyert hallgatónak kiküldött egy „Slow Down” című levelet (https://lewis.seas.harvard.edu/files/harrylewis/files/slowdown2004_0.pdf), hogy még inkább figyelmeztesse a fiatalokat arra, hogy néha a kevesebb több, és csak azt csinálják, amihez valóban kedvet éreznek. A fejünk felett folyton lebegő elváráshalmaz könnyen kiégeti az embert.

A Slow Life ma már ismert irányzat. Állandó hírkavalkád között élünk, mindig nézünk, hallgatunk, olvasunk valamit. Éttermek tucatjai a belvárosban, ruházati termékek végtelensége a plázákban! Meg kell tanulni szelektálni. Szelektálni hírek, televízióműsorok, nem létfontosságú termékek, ételek, éttermek és felületes kapcsolatok között is. Adjunk időt a pillanat varázsának, legyen időnk megélni az örömünket és a bánatunkat, megízlelni az ételeket. Ne a mennyiségre, sokkal inkább a minőségre koncentráljunk. Legyen ez táplálkozás, italfogyasztás, szórakozás vagy munka. Tartsuk fontosnak a Természet megismerését és megóvását. Vásároljunk tisztességes kereskedelemből származó termékeket. Vegyük észre a kiszolgáltatott csoportok kilátástalanságát és járuljunk hozzá a megszüntetésükhöz, legyen az távol Ázsiában, Afrikában vagy itt a közvetlen közelünkben. Vegyük észre az egyre hidegebb napokban a hajléktalant, adjunk egy mosolyt bárhol, bármikor, ha ezzel örömet okozunk.

Tudom, hogy minden fontos, és minden sürgős; az ember nehezen változtat. Sokszor egy nagy pofon kell az Élettől, hogy képesek legyünk másként gondolkodni és lassítani. Van ismerősöm, aki egy stroke után volt képes kevesebbet dolgozni, és volt olyan ismerősöm is, akinek egy rosszindulatú daganat diagnózisa adta meg a kellő erőt, hogy változtasson az életmódján. Én szerencsés vagyok, mert a változáshoz szükséges motivációt egy kutya hozta meg. Élj lassabban Te is! Hamarosan itt az új év, a fogadalmak ideje, kezdhetjük másként a következő esztendőt. Elég egyszerre csak egy területen változtatni. Próbáld ki milyen a lassú utazás (Slow Travel), amikor nemcsak a jól ismert turisztikai érdekességeket keresed, amikor használod a helyi tömegközlekedést, amikor beszélgetsz a helyiekkel, megkóstolod a helyi specialitásokat. Így fogod igazán megismerni az ottani világot. Vagy próbáld ki a lassú étkezést (Slow Food), amikor nem sietve eszel, amikor a helyi ízeket helyezed előre, ízlelsz. Menj ki a természetbe egyedül, lásd az egyszerű dolgok szépségét! Vásárolj tudatosan! A karácsonyi ajándéktenger helyett adj időt a szeretteidnek, és ekkor csak velük foglalkozz.

Ne várjuk meg, míg a testünk összeroppan az egész éves vagy esetleg sok éves kimerültségtől. A Harvard egyetem rektorának szavaival szeretném zárni soraim: „It’s your life, even at Harvard. Enjoy it.”

Kívánok lassabb boldog új évet Neked!

Dr. Orsós Zsuzsanna

egyetemi adjunktus

Orvosi Népegészségtani Intézet