Edward Jenner Angliában született egy kis faluban, a Berkeley-től 5 mérföldre lévő Rockhampton-ban. Nem ő volt az első, aki kitalálta vagy alkalmazta a vakcináció módszerét, azonban ő volt az első, aki a tudást bevezette az orvostudományba, a mindennapi orvosi gyakorlatba. A vakcináció (vaccination) kifejezést Jenner alkotta a tehén latin nevéből (vacca) eredően.

Megfigyelte, hogy a fejőasszonyok immunissá váltak a feketehimlőre, miután átestek a tehénhimlőn. Ennek alapján felállította hipotézisét, miszerint, ha valakit szándékosan megfertőz tehénhimlővel, azt védetté válik a feketehimlő ellen. Hogy bizonyítsa elképzelését, kísérletet tervezett. 1796. május 14-én, Berkeley-ben megszületett az első, megfelelően dokumentált vakcináció. Jenner kertészének 8 éves fiát, James Phipps-t oltotta be tehénhimlővel. Az oltóanyagként használt genny Sarah Nelmes fejőnő kezén lévő hólyagból származott, aki a tehénhimlőt a Blossom nevű tehéntől kapta. A fiú némi lázzal és egy kis fekéllyel át is vészelte a beavatkozást, majd teljesen helyrejött. Majd július elsején, hogy Jenner meggyőződjön arról, hogy a fiú ténylegesen védett-e, valódi feketehimlővel variolálta a korábbi gyakorlatnak megfelelően. Ezután James Phipps-nél meglepő módon semmilyen tünet nem jelentkezett. (Megjegyzendő, hogy varioláció után az esetek döntő többségében csúf fekély jelenik meg, mely azután a beavatkozás környékén sokszorozódik, majd több száz fekély testszerte is megjelenik, és mielőtt az oltottak jobban lennének, meglehetősen betegnek érzik magukat.) Jenner leírta az esetet sok más vakcinációs kísérletével együtt, azonban a Királyi Társaság visszautasította a kéziratot. Ezután Jenner nem tehetett mást, mint további eseteket gyűjtött, majd saját maga publikálta kutatásainak eredményeit. Létrehozott egy mindenki számára elérhető útmutatót a vakcináláshoz.

Ezután a vakcináció módszere gyorsan terjedt. 1803-ban IV. Carlos spanyol király filantróp expedíciója ennek egy bámulatos példája. Valójában ez az expedíció mégsem nevezhető teljesen filantrópnak, hanem csupán le akarta nyűgözni a spanyol gyarmatokat, ahonnan akkoriban az adóbevételek egyre apadtak. A király úgy döntött, hogy ezt a különös ajándékot elküldi a gyarmatokon élőknek. Hajóflottát szervezett, mely az Atlanti-óceánon kettészakadva eljutott Mexikóba, Közép- és Dél-Amerikába. Azonban kezdetben az oltóanyag tengeren túli szállítása nem csekély problémába ütközött, mivel nem lehetett tárolni, tartósítani azt. A probléma megoldásaként a helyi árvaházból húsz spanyol fiút hoztak el, és párban, tíz naponta beoltották őket. Tehát az első kettőt a kikötő elhagyásakor fertőztek meg tehénhimlővel, majd 10 nap múlva a karjukon lévő fekélyből vett gennyel újabb két fiút vakcináltak, és így tovább. Mexikóba érkezve felkerestek egy újabb árvaházat, és magukkal vittek újabb húsz önkéntest.

1805-ben a Jenner-i vakcináció elérte Kínát. Az első 12 hónapban ezreket vakcináltak. A módszer a variolációnál gyorsabb elfogadásra lelt. Három évvel korábban a vakcina első dózisa Indiába is megérkezett. A Jenner-i módszer számottevően kedvezőbb kimenetelének köszönhetően a variolációt itt el is törölték. Azonban egy népcsoport mégis ellenállt. A tehén a hinduk szent állata, így az immunizálásuk iránti törekvés zsákutcába jutott, mígnem egy szerencsés fordulat megváltoztatta mindezt. Egy ősi szanszkrit kézirat került napvilágra, 900-ban íródhatott, korabeli papíron. A papíron az állt, hogy egy hindu orvos nemcsak, hogy ismerte a tehenek himlőt okozó betegségét, hanem magáról a vakcinációs eljárásról is részleteiben beszámolt. Az akadály elgördült, a hinduk ezután már beleegyeztek a tehénhimlő-váladék emberi felhasználásába, vakcinálásuk megtörtént. Hat hónappal később kiderült, hogy a kézirat hamisítvány volt. Egy további vizsgálat felderítette, hogy az iratot a British Múzeum egy szakértője írta Indiában, Madrasban egy szállodai szobában, ősi szanszkrit nyelven. Ez az erkölcsileg teljesen tisztességtelen és elfogadhatatlan cselekedet végső soron működött.

1953-ban a WHO előterjesztette a feketehimlő eradikálásának tervezetét. Azonban 1967-ig kevés előrelépés történt megfelelő források, országok elkötelezettsége és vakcinaellátmány híján. 1967-ben, mire egy jóval intenzívebb felszámolási program kezdődött, Észak-Amerika és Európa már himlőmentes volt. Azonban Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában még előfordult a megbetegedés. Jenner látomása egy himlőmentes világról lassan realizálódni kezdett. A viszonylag kevés vakcina miatt ahelyett, hogy minden régióban az egész populációt vakcinálták volna, más megközelítést alkalmaztak. Orvosok és képzett önkéntesek egyesével felkutatták a feketehimlős eseteket, a velük kapcsolatban állókat beoltották, majd tovább bővítették az oltottak körét az érintkezéseknek megfelelően. Az esetek felkutatásához segítségül egy himlős kisfiú fényképét hordták maguknál, és mindenkitől megkérdezték, hogy láttak-e hasonló tünetekkel rendelkező betegeket. Ez a stratégia rendkívül hatékonynak bizonyult, négy év alatt Latin-Amerika himlőmentessé vált (1971), majd nemsokára Indonézia és Dél-Afrika is követte. India hatalmas sikertörténet volt. 120 ezer egészségügyi dolgozó 1 millió otthont látogatott meg, másfél év múlva a himlő eltűnt. 1975 októberében a Variola major utolsó áldozata a 3 éves Rahima Bhanu volt Bangladesből. Egy évvel később került elő a Variola minor utolsó áldozata, Ali Maow Maalin, Szomáliában. 1980. május 8-án a WHO nyilatkozata szerint a feketehimlőt felszámoltuk. Az ellene való oltást is beszüntették. Maga a vírus már csak a WHO két, magas biztonsági szintű laboratóriumában található meg Novoszibirszkben és Atlantában.

Dr. Szendi Katalin

egyetemi adjunktus

Orvosi Népegészségtani Intézet

Forrás:

Professor Gareth Williams: From Jenner to Wakefield: The long shadow of the anti-vaccination movement. https://www.gresham.ac.uk/lectures-and-events/from-jenner-to-wakefield-the-long-shadow-of-the-anti-vaccination-movement

https://www.cdc.gov/smallpox/history/history.html