Az eredmények szerint 2017-ben táplálkozási kockázati tényezők mintegy 11 millió halálesetért voltak felelőssé tehetők világszerte, ami az össz-halálozás 22%-a. A helytelen táplálkozás tehát fontosabb kockázati tényezőnek bizonyult, mint például a dohányzás (mintegy 8 milliós halálozás) vagy a magas vérnyomás (10,4 millió halálesetet). Mely betegségek tették ki a fenti többlet-halálozás nagyobb részét? A szív-érrendszeri betegségek után a daganatok, majd a cukorbetegség, illetve negyedikként a vesebetegségek következtek.

A túlzott nátriumbevitel mintegy 3 millió halálesetet, a teljes kiőrlésű gabonafélék elégtelen bevitele úgyszintén hárommillió, míg a túlságosan alacsony gyümölcsfogyasztás pedig 2 millió halálesetet okozott. Ez a három tényező együtt a táplálkozáshoz kapcsolható halálesetek bőven több, mint feléért volt felelős.

A többi fontos táplálkozási tényező szerepéről a cikkből tájékozódhat! A vizsgálat esetleges korlátaival együtt is rámutat, hogy mik azok az igazán fontos rizikófaktorok, amikre fókuszálni kell mindennapi táplálkozási szokásaink alakítása során, hogy ne vesszünk el az esetleg kevésbé lényeges részletekben.

Forrás

GBD 2017 Diet Collaborators: Health effects of dietary risks in 195 countries, 1990–2017: a systematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2017. Lancet, 2019. április 3.