A lépcsőzés, mint a napi rutinba könnyen beiktatható plusz mozgás gondolata egyre népszerűbb - a világon egyre több nyilvános helyen tervezik bevezetni, hogy a lépcső egyes szakaszain feltüntetik, mennyi kalóriát égethet el az, aki lift helyett ezen az útvonalon közelíti meg az irodáját. A Pécsi Orvostudományi Karon ennél több is történt – egyszerű lépcsőzésből sportesemény!

Apró életmódváltoztatásokkal bárki számára lehet az egész világ egy edzőterem, ha autózás helyett elsétálunk a boltba, a munkahelyünkön a lift helyett a lépcső használjuk, már sokat teszünk önmagunkért. Ha éppen a negyediken lakik valaki, ahol csak lépcső van, azok talán nem mindig látják mindennek a pozitív oldalát: ők gondoljanak ilyenkor arra, hogy a lépcsőzés a szakemberek szerint nagyon jót tesz a szívnek, és több kalóriát égethetünk el vele, mint például kocogással. Egy felmérés szerint napi hét perc lépcsőhasználat már mérhetően csökkentheti a szívroham kockázatát.

Ha olcsó és hatékony mozgásformát keres valaki és természetesen az egészégi állapota is megengedi, alig van ennél kézenfekvőbb.

A Karunk számára fontos, hogy hallgatóink és kollégáink egészséges környezetben, egészséges módon tudjanak élni, tanulni és dolgozni. A kari egészségprogramot tavaly indította útjára a dékáni vezetés az Orvosi Népegészségtani Intézet kezdeményezésére és szervezésében, célkeresztjében az egészséges életmóddal, táplálkozási szokások népszerűsítésével és a sportolási, mozgási lehetőségek fejlesztésével. A lift helyett a lépcső használat jótékony hatására szervezett figyelemfelkeltő akcióink is ehhez kapcsolódnak abban a reményben, hogy már ez is mozgásra bírhat sokakat.

Lépcsőn futni? Csak ha tétje van!

A lifteknél – hogy inkább miért ne várjunk rájuk – és a lépcsőfordulókban – hogy miért is tesszük jól, ha lépcsőn jövünk - elhelyezett táblák és matricák mellett egy vidám sportesemény is segítette meghozni a kedvét mindenkinek ahhoz, hogy a lépcsőzést ne nyűgnek, hanem napi testedzési lehetőségnek érezhesse. Ez lett az első Nagy Orvoskari Lépcsőfutás, amelyen több mint 100 versenyző mérette meg magát egyéniben és csapatokban is. A résztvevőknek az első emeletről a negyedikre kellett feljutniuk minél gyorsabban. Voltak, akik jelmezben vágtak neki a távnak – náluk nem az időt, hanem az ötletet díjazták, nyílt szavazás útján. Persze a lépcsőn futni nem veszélytelen, így ezt a mindennapokban nem ajánljuk senkinek - itt a rendezők fokozottan ügyeltek a résztvevők biztonságára és rendezvényt profi medikus csapat is vigyázta, azokon túl is akik éppen a negyedikre futottak fel. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk, vesztesek pedig nem voltak, a kalóriákon kívül.

Az eredmények: http://aok.pte.hu/hu/hirek/hir/12131.

Fényképek: https://yourlife.aok.pte.hu/gallery/album.php?s=a-nagy-orvoskari-lepcsofutas

Video: https://www.youtube.com/watch?v=JSBBSuFLgAc

Lépcsőzésre fel!

SzG, 2020. február 27.

A lépecsőzés fiziológiai hatásai

Ha a számok is érdekelnek valakit, a legújabb kutatások szerint háromszor több zsírt égethető el lépcsőzéssel, mint futással, hétszer több mint liftezéssel és kilencszer több mintha csak egy helyben ülnénk. Ha felfelé megyünk, 10 lépcsőként 3.95 kalóriát, míg ha lefelé, 2 kalóriát égetünk el. Természetesen a kalória felhasználás függ az életkortól, a súlytól, a nemtől is, általánosan távtól függően egy óra aktív lépcsőzéssel kb. 300-400 kcal-t is lehetséges elégetni óránként, ráadásul kiváló alakformáló. A Harvard kutatói szerint egy átlagos testalkatú, egészséges 45 éves nő 5 emeletnyi lépcsőzéssel naponta 80+, évente pedig összesen több mint 17 000 kalóriát is elégethet. Ha pedig még emellett is plusz motivációra van szükség, akkor már létezik napi lépcsőszámláló is a mára már népszerű napi lépésszámlálókhoz hasonlóan. Sőt, ha a környezetért aggódik valaki, még abban is találhat motivációt, hogy a liftezés mennyiségének csökkentésével áramot spórol, vagyis ezzel összefüggésben a kibocsátott szénmonoxid mennyisége is csökken. Már ezért megéri a lépcsőt választani!