Szabó Gábor: Ön a Yourlife egyik fontos „háttérembere”, aki munkájával segíti az adminisztrációt -szerződéseket, teljesítés-igazolásokat, megrendeléseket készít – ráadásul, ha jól hallottam nem csak a munkájában aktív. Hogyan kezdődött a programmal közös útja és miért döntött úgy, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez?

Brunnerné Bayer Zsuzsa: Igazából inkább megörököltem. Korábban egy kollégám segítette az egészségterv adminisztrációját, de ő aztán elkerült az Intézettől. Láttam, értettem mit csinál, így amikor felkértek, hogy vigyem tovább a munkáját elvállaltam.

Sz.G.: Úgy tudom, hogy amióta a munkatársai ismerik nagyon sokat sportol és az étkezésekre is odafigyel.

B.B.Zs.: A mozgás mindig nagyon fontos része volt az életemnek. Pécsváradról származom, de szervezett keretek között csak a középiskolától kezdve tudtam sportolni. Akkoriban fiatalként még jóval kevesebb lehetőségünk volt ilyesmire, főleg vidéken. Nem voltak tornatermek, sportpályák, egyesületek. Aktív gyerek voltam, minden sportrendezvényen részt vettem, nagyon sokat kirándultam, szinte mindig mozgásban voltam valamilyen módon. A középiskolai tanáraim a röplabdát favorizálták, én például jobban szerettem volna kosarazni, az alkatom és a fizikumon is megvolt hozzá. Végül maradt a röplabda, mert a sportolás lehetőségét nem akartam kihagyni. Később egy ideig a munka és a gyerek mellett kezdetben nem tudtam megoldani, hogy rendszeresen mozogjak, aztán ezt igyekeztem bepótolni.

Sz.G.: Most is rendszeresen jár sportolni. Mennyit és mi a kedvence?

B.B.Zs.: Nekem előbb volt az úszás (kb.35 éve), aztán a tenisz (kb. 25 éve), majd a jóga (22 éve). A jóga nagyon jól átmozgatja az embert, az úszás pedig kézenfekvő volt hiszen itt van egy uszoda a Karon. Egyszerűen úgy jöttem minden nap, hogy onnan érjek be munkába. A tenisz viszont nagyon régi álmom volt, még gyerekként, de ahogy meséltem annak idején nem adódott ilyesmire lehetőségem. Végül negyven éves koromra teljesült ez a vágyam, amikor egy barátnőmmel együtt vágtunk bele. Aggódtunk egy kicsit, hogy nem késő-e már ez nekünk, de Rugási Gyöngyi nagy örömmel fogadott és tanított minket. Kezdetben még itt a régi ÁOK pályán, télen pedig a parkettán, a jakabhegyi tornateremben játszottunk. A mai napig hetente kétszer eljárok teniszezni, ha tehetem.

Sz.G.: Elég szoros ezek szerint az időbeosztása, csaknem minden napra jut valami.

B.B.Zs.: Heti két jóga, két tenisz és amikor nincs olyan akadály, mint most a vírushelyzet, akkor minden hétköznap reggel az úszás. A hétvége és a szerda, amikor kicsit lazább a program.

Sz.G.: A táplálkozásban van valamilyen módszer, amit követ?

B.B.Zs.: Úgy húsz éve kigondoltam, hogy nem eszek elég zöldséget. Sokat étkeztem menzán és láttam, hogy ezen a téren volna mit tenni. Azóta minden ebédre salátát eszem. A friss zöldségekhez egy kis gyümölcsöt szoktam tenni – almát jellemzően – amit kiegészítek sajttal, esetleg joghurttal. Kérdezték is, hogy nem unom-e még, de szerencsére egyáltalán nem.

Sz.G.: Hogyan tudná összefoglalni mit jelent az egészséges életmód az ön számára?

B.B.Zs.: Elsősorban a mozgást, másodsorban a táplálkozást. Talán mert mozogni nagyon szeretek, de a hasamat legalább annyira. Inkább mozgok többet, minthogy le kelljem mondanom valamiről (nevet).

Sz.G.: Mi jelent kihívást a mindennapokban?

B.B.Zs.: Az idő. A mozgást, a programokat be kell illeszteni a mindennapi teendők közé és most már ott van két unoka is, róluk sem szabad megfeledkezni.

Sz.G.: Van-e valami olyan összetevő, vagy recept, amit másoknak is tudna tanácsolni az egészségük megőrzésével kapcsolatban?

B.B.Zs.: Amikor csak lehet, használjuk ki az adódó lehetőségeket a mozgásra vagy az aktív életre. Jót tesz pszichésen és a saját tapasztalatom, hogy a társas sportokon keresztül az emberi kapcsolatainknak is. Ne legyünk túlságosan válogatósak, ha már benne vagyunk jól fogjuk érezni magunkat.

Szabó Gábor

Pécs, 2021.08.01.